Aktualitások

A bélai vendégházunk 10 emlékezetes év után bezárt. 2022 májusától már az új, Duna-parti boutique vendégházunkkal és a Dunára néző borteraszunkkal várjuk vendégeinket.

Borvidék

Közel tíz hektár szőlőterületünket műveljük Dél-Szlovákiában, a Garam-mentén, 250 méter tengerszint feletti magasságban a muzslai hegyen.

Ez a történelmi borvidék a Garam és a Duna által bezárt háromszög földrajzi középpontjában fekvő muzslai dombok déli oldalán található, mely az esztergomi bazilika egykori szőlőskertje volt. Talaja vulkanikus alapú agyag, mészkőben és ásványokban gazdag.

Pincészetünk régi vágya, hogy visszaszerezze a Garam-menti falvak egykori fényét, hogy adottságaihoz méltán  működő borvidék, illetve ami ennél is több: turisztikai kistérség legyen a három folyó, a Garam, a Duna és az Ipoly találkozása.
Ehhez elengedethetetlen, hogy a borok mellett felépüljön a helyi alapanyagokra, helyi munkaerőre és helyi hagyományokra épülő gasztrokultúra és turizmus.

Borok

Borainkkal szeretnénk hozzájárulni, hogy borvidékünket, tágabb értelemben Közép-Európát,  mielőbb felfedezzék az igényes borfogyasztók a világ minden tájáról, ezért a szőlőt biodinamikus szemlélettel műveljük, borainkat pedig tradicionális módon, adalékanyagok hozzáadása nélkül, fahordókban és amfórákban  spontán erjesztjük majd seprűn érleljük.

Boraink nagy részét szűretlenül, minimális kén hozzáadásával palackozzuk.

Célunk, hogy mindenkori tudásunk szerint, minimális beavatkozással  készített borainkkal közvetítsük a kivételes adottságú muzslai terroirt.

A természethű, natúr bor nem más, mint sok-sok letisztult apró mozzanat összessége - szőlőben és pincében egyaránt.

Nagy hangsúlyt fektetünk  borvidékünk hagyományos fajtáira mint a furmint, hárslevelű, olaszrizling, juhfark, kékfrankos és a kadarka.

Világfajták közül pedig a rajnai rizlingen és a pinot noir-on van a hangsúly.

Vendégház

Dunaradvány 205.

946 38, Szlovákia

Foglalás a következő elérhetőségeken lehetséges:

Tel: +421 905 296 595

E-mail: info@bottfrigyes.sk

Borkóstoló és étkeztetés

előzetes egyeztetés alapján lehetséges

Árak

Szoba

200€ / éjszaka

Apartman

300€ / éjszaka

Kerékpár kölcsönzés

15€ / 4 óra
25€ / nap

Bottéka

Bottéka – Észak-Pannon borbár és bolt

Révkomárom főterén, a Klapka téren található borbárunk és borszaküzletünk filozófiája, hogy Burgenlandtól Esztergomig egy helyen kóstolhatók és vásárolhatók legyenek Észak-Pannónia meghatározó tradicionális borászatainak natúr borai.